Ugri-bugri nap

2022.05.04.

 Apák napja


A tánc világnapjára sikerült időzíteni Csicsergő Óvodánkban és Csipogó Bölcsinkben az Édesapák napjának ünnepét. Volt törpikés, és karneváli tánc. Megtaláltuk a legerősebb, a legjobb, a legkedvesebb, a legbátrabb apukát az ovisok és bölcsisek édesapja között. Keresnünk sem kellett, hiszen arra a kérdésre, hogy kinek van a fent említett tulajdonságú apukája, egyhangú válasz jutott a 62 gyermektől! Nekem!!!!
A jó hangulatú produkciók után végre átadásra került az elkészült bicikli pálya, melyet ezúttal is szeretnék megköszönni mindazoknak, akik ennek érdekében segítették Szülői Közösségünket. Nagy volt az öröm amikor kiderült, hogy a pálya parkolójában a leplek alatt valóban – a gyermeki elképzelés alapján – tanuló kerékpárok bújtak meg. 10 db kerékpárt köszönhetünk Petőfiszállás Község Önkormányzatának, hiszen az ovi költségvetése lehetővé tette ezt a vásárlást. Köszönjük Czombos Ferencnek és Sinkó Józsefnek és családjuknak, akik további 5 db kerékpárt adományoztak ovinknak. Köszönet Barnabás Atyának az áldásért, Szász János Polgármester Úrnak, hogy az Önkormányzat nevében gondolt a fellépőkre és a nagy petákgyűjtő játék előtt még Rádi Györgyi, Czombos Ferenc, Nagy János, Sinkó József szétoszthatta a nápolyikat és kis üdítőket. Köszönjük Sári Péternek a hangosítást és aktív petákszedő munkáját, Meizl Ferencnek az adakozó madár-mindentudást, Nagy Péternek köszönjük a fotók készítését, Szabó Andrásnak az ovi homokozó feltöltését és Szabóné Csíkos Emőkének a sok-sok fagyit, Váraljai Viviennek, Mészáros Gábornak, Baranyai Anikónak és segítőjének a lovagoltatást, Kis Ildikónak Alexander Bűvész lufihajtogató meghívását, Mónus Mihály kézműveskedés vezetését, és a meghívott vendégeknek az ajándékokat, a mindenféle gyümölcs felajánlásokat. Köszönöm a Szülői Közösség minden tagjának és férjeiknek, akik újból koordinálták a nap sikere érdekében a munkálatokat, az óvoda és bölcsőde dolgozóinak, mindazoknak az anyukáknak és apukáknak, akik aktívan részt is vettek abban, hogy 200 fő vidáman, gondfeledten kikapcsolódjon családostól e pénteki délutánon. Természetesen köszönjük az önkormányzatnál dolgozó Fődi Józsefnek és munkatársainak is azt a sok segítséget, mellyel a környezetünk szebbétételéhez hozzájárultak.


Kőrös Anikó intézményvezető

 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem