Felhívások, tájékoztatások

Önkormányzati rendelkezések

2020.05.06.

Óvodai és bölcsődei ügyelet indult

 

Május első hetétől elindult a 152/2020 (IV.27.) Kormány rendelet alapján a rendkívüli szünet idejére az ügyelet a Csipogó Családi Bölcsődében és a Petőfiszállási Csicsergő Óvodában. Az ügyelet azon fertőzőbetegségben nem szenvedő gyermekek számára biztosítjuk, akiknek szülője vagy más törvényes képviselője – munkavégzés, vagy más ok miatt – ezt igénylik. A gyermekeket csak korlátozott számban tudjuk fogadni a rendeletben meghatározottak szerint összesen 15 főt. A szülőktől kértük és kérjük, hogy az igény benyújtásakor a rendkívüli helyzetet mérlegeljék és csak indokolt esetben kérjék az ügyelet biztosítását. Részletes tájékoztatást Kőrös Anikótól kérhetnek az óvodában telefonon: 70/375-9406.

A határozatlan időre meghosszabbított kijárási korlátozások teljes ideje alatt az önkormányzatok határozhatják meg, hogy mikor látogathatják a 65 évnél idősebbek a piacokat, üzleteket. Önkormányzati rendelettel a település vonatkozásában a kijárás korlátozására szigorúbb szabályokat állapíthat meg. Szász János, Petőfiszállás polgármestere elmondta, hogy a településen nem hoz szigorító intézkedéseket, és az idősek látogatási ideje is változatlatlanul megmarad 9-12 óráig. 

 

Magyar Honvédség felhívása

2020.05.05.

 A járványügyi helyzetben is folyamatos a toborzás


A Magyar Honvédség a koronavírus járvány miatt egyik napról a másikra munkájukat vesztett embereknek is szeretne alternatívát kínálni.
A kialakult gazdasági helyzetben sok ember megélhetése került veszélybe. A honvédség őket is szeretné megszólítani, biztos megélhetést és kiszámítható pályaképet kínálva számukra. A toborzás folyamatos országszerte, a szakemberek azonban arra kérik az érdeklődőket, hogy első körben lehetőség szerint inkább telefonon vagy e-mailben keressék őket, elérhetőségeik megtalálhatók a www.hadkiegeszites.hu oldalon.

Tovább olvasom...

A Kormány rendelkezései 2020. május 04-től

2020.05.01.

 Felhívás - Lakossági tájékoztató

Hulladékgyűjtés rendje

2020.04.29.

Lakossági tájékoztató

Háziorvos felhívása

2020.04.27.

Május 04. és 07. között nem lesz rendelés

 

Dr. Tóth Zsolt háziorvos felhívja a tisztelt petőfiszállási lakosok figyelmét, hogy a következő héten, azaz 2020. május 04. (hétfő) és 07. (csütörtök) között nem lesz rendelés Petőfiszálláson. Ez alól kivétel a kedd (május 05.), aznap 14:00 órától 16:00 óráig lesz háziorvosi rendelés. Pénteken már ismét a szokott időben tartanak rendelést. Az említett időszakban Dr. Tóth Zsolt telefonon hívható, és áll a betegek rendelkezésére. Telefonszám: 06-30/943-8930

 

Nemzeti Közművek tájékoztatása

2020.04.23.

A rendkívüli helyzet miatt változik az éves leolvasás

1 2 3 4 5 6 7

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem