Pálos Települések Találkozója

2018.06.12.

Pálos Települések Találkozója


  2018. június 9-én rendezték meg a Pálos Települések VII. Találkozóját Pécsen, melyen hagyományosan Petőfiszállás küldöttsége is részt vett. Ezúttal a baranyai megyeszékhely adott otthont a minden évben megrendezésre kerülő találkozónak. A programok reggel Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármesterének megnyitójával és szentmisével kezdődtek a Pálos Templomban, majd a belvárosban folytatódtak városnézéssel, múzeum látogatással és egyéb kulturális programokkal. A rendezvényen házigazdaként részt vett Udvardy György megyés püspök és P. Csóka János tartományfőnök is. Ebéd előtt a résztvevő települések polgármesterei oklevelet és kis ajándékot vettek át a rendezvény szervezőitől. Az ajándék részét képezte a "Pálosok a nagyvilágban" című könyv, mely a Petőfiszállási Községi Önkormányzat jóvoltából pályázati támogatásból készült el az elmúlt év során. Csóka János tartományfőnök köszönetet mondott Petőfiszállás Önkormányzatának a könyv elkészüléséért, mely a Pálos Rendet mutatja be, és melyből a küldöttségek vezetői is átvehettek egy-egy példányt. A „Vándorzászló” átadása is megtörtént, jövőre Iharos községen rendezik meg a találkozót. ​ A települések küldöttségei elismerésüket és köszönetüket fejezték ki a szervezőknek a színvonalas rendezvényért.

Képeket és a cikket Nagy Tímea készítette.


Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem