Vízkereszti koncert és táncház

2018.01.08.

Vízkereszti koncert és táncház

 

Petőfiszállás-Pálosszentkút szkólája és Tarjányi Tamásné Lencsi hagyományteremtő koncertet és táncházat szervezett Vízkereszt előestéjén. Dr. Medgyesy Norbert, a Pázmány P. Kat. Egyetem neves történelemtanára kalauzolta végig a faluházat megtöltő közönséget a karácsonyi ünnepkör énekein és szokásain, melyeket kiváló előadók prezentáltak. Káplár Gréta népi ének előadóművészt Gál János kísérte citerán, Sárközi Mária párjával Dániel Andrással énekelt, valamint a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is színpadra léptek: Bakos Zorka, Bakos Borbála, Gyöngyösi Emma, Mindák Réka, Toldi Níla és Lukács Alnia.
A koncert ékessége a vízkereszti Csillagjáték volt, melyet a pálosszentkúti, illetve a Gödöllői Premontrei Szkóla együtt adott elő Balogh Piusz premontrei kormányzó perjel és Farkas Domonkos egyházzenész-tanár vezetésével.
A koncertet fergeteges táncház követte a Rozsdamaró zenekarral, Jánosi Ágnes és Varga Andreas tánctanárok vezetésével.
A rendezvény nem jöhetett volna létre Petőfiszállás község Önkormányzata, Petőfiszállási Polgárőr Egyesület, valamint a Kiskun Művészeti Egyesület támogatása nélkül, ezért külön köszönet illeti őket.

 

A cikket Tarjányi Tamásné Lencsinek köszönhetjük!


Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem