Szüreti felvonulás Petőfiszálláson

2015.10.13.

 
 

Szüreti felvonulás Petőfiszálláson

 

Petőfiszálláson ez évben is megrendezésre került a Hagyományőrző Szüreti Felvonulás és Mulatság. A Szentkúti Nyugdíjas Klub szervezésében, Forgó Istvánné Iduska néni vezetésével sok éve biztosított településünk régi hagyományának megőrzése. A felvonulásra a petőfiszállási lovasok és fogatok mellett idén is sok lovas és fogat érkezett a környező telpülésekről. A szüreti bíró és bíróné tisztségét idén is Pallagi István és felesége látta el. A felvonulás alatt Kócsó Nándor és zenekara biztosított élő zenét. A közúton történő zavartalan felvonulást a Petőfiszállási Polgárőr Egyesület biztosította. A rendezvény a Faluháznál kezdődött. Forgóné Iduska néni köszöntötte a résztvevőket és a megjelent vezetőket. Ezután Szász János, petőfiszállás polgármestere mondta el köszöntő beszédét. Puskás Antal plébános, a szentkúti pálos kolostor rendházfőnöke megáldotta és megszentelte az új bort. Ezután a petőfiszállási néptánc csoport és a gazdaköri néptánc csoport lépett fel. A felvonulás esőben indult, de a Petőfi Presszó által biztosított fogadóhelynél már az eső is elállt. Így a felvonulók zavartalanul táncolhattak, mulathattak, miközben Rádi Ákos és a Petőfi Presszó munkatársai italokkal és süteményekkel vendégül láttak mindenkit. A résztvevők egy része gyalog vonult tovább a Faluházhoz. A szüreti felvonulás végén Forgó Istvánné Iduska néni és Szász János Petőfiszállás polgármestere minden lovasnak és fogathajtónak külön megköszönte a részvételt. A rendezvény szüreti bállal folytatódott.

 


Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem