Trianon 100. évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás napján Petőfiszállás Képviselő-testülete és a Pálos atyák megemlékezésre várták a petőfiszállási lakosokat Pálosszentkútra. A megemlékezésen Szász János polgármester és Rádi Györgyi intézményvezető beszédében hangsúlyozta a 100 évvel ezelőtti Trianoni békediktátum által okozott veszteségeket, mekkora tragédiát jelentett a nemzet számára. De ilyen körülmények között is a csodával határos módon Magyarország talpra állt, köszönhető a magyar emberek áldozatvállalásának. Történelmünk során emlékezetes és nagyon fájó seb Trianon, és elengedhetetlen, hogy évről évre megemlékezzünk e nemzeti sorstragédiánkról, ezzel egyidejűleg megéljük a nemzeti összetartozást.
A Nemzeti Összetartozás kopjafájánál koszorút és virágokat helyeztek el, majd a 100 éves évforduló alkalmából készült Trianon emléktábla leleplezése és felavatása következett. Csaba atya megszentelte a Kis István helyi fafaragó által elkészített alkotást, majd az intézmények és civil szervezetek képviselői egy-egy koszorút és virágokat helyeztek el az emléktáblánál. Tarjányiné Lencsi és a Petőfiszállási Szkóla énekekkel járult hozzá az esemény emelkedett hangulatához. A megemlékezés szentmisével ért véget, ahol Barnabás atya prédikációjában kiemelte az összefogás, a hétköznapokban megvalósított összetartozás és családi béke fontosságát.
Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!