Kulturális program Lakiteleken

2020.08.04.

Színházzal egybekötött egész napos programon vett részt Petőfiszállás csoportja

 

Kéthetes programsorozatot indított a Nemzeti Művelődési Intézet "Közösségépítő kultúránk" elnevezéssel. Az amatőr művészeti csoportok, civil közösségek, településvezetők, önkormányzati munkatársak, kulturális intézményvezetők és munkatársaik számára szervezett program keretében a résztvevők színházi előadásokat tekintettek meg, bejárták a lakiteleki Hungarikum Ligetet, valamint megtekintették a Nemzeti Művelődési Intézet új székházát.  

Petőfiszállásról 2020 07. 31-én pénteken  látogatott el egy 35 fős vegyes korosztályú csoport Lakitelekre és vett részt az egész napos programon. A visszajelzések alapján a csoport nagyon jól érezte magát, a délelőtti színházi előadás a többségnek nagyon tetszett, ebéd után a kitűnő szervezésnek köszönhetően jó ritmusban és sok érdekes információval fűszerezve tudta a csoport bejárni a Hungarikum Ligetet és az NMI székházát. 

Petőfiszállás Önkormányzata köszönetét fejezi ki a Nemzeti Művelődési Intézet felé, amiért  lehetőséget kaptak a petőfiszállási intézményi dolgozók és a civil szervezetek tagjai, hogy részt vegyenek a programon.

Képgaléria:

 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem