Kisboldogasszony napi mise Pálosszentúton

2020.09.08.

Kisboldogasszony napi búcsú Pálosszentkúton

 

 

2020. szeptember 06-án Pálosszentkúton a Kisasszony napi búcsú alkalmából szentmisét tartottak. A szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Puskás Antal tartományfőnök celebrálta.

Ezt követően Szász János Polgármester mondott ünnepi beszédet, melyen a következőket mondta:

     Égi édesanyánk köszöntése mellett ma Pálosszentkúton két másik ünnepet is tartunk:

- Tisztelgünk Boldog Özséb a Pálos Szerzetes Rend megalapítójának emléke előtt, aki 750 évvel ezelőtt fejezte be földi életét. Élete példa a felelősségvállalásban a közösségért, az egységre szerveződésben, az összetartozás tudatának növelésében. Az ő munkásságára is jellemző a pálos költő, Virág Benedek írása:

„ SZÜLETTEM. SZERETTEM HAZÁMAT S DOLGOZTAM ÉRTE. EZ AZ ÉN ÉLETEM TÖRTÉNETE. TEGYETEK TI IS ÍGY. TANÍTSÁTOK UTÓDAITOKAT, S HA AZOK IS ÍGY TESZIK, AKKOR MAGYARORSZÁG BOLDOG LESZ. „

- A mai nap másik ünnepélyes momentuma Szent II. János Pál pápa ereklyéjének elhelyezése a kegytemplomunkban. Többször ellátogatott hazánkba, megemlékezve a két nép történelmének összefonódásáról. Arra a pápára emlékezünk, aki a népek és vallások közti egyetértést erősítette, valamint az emberi élet méltósága mellett állt ki. A 20. század „utazó pápája” mindenütt a békét és az ember szabadságát, méltóságát hirdette! „Ne féljetek!”- biztatta a fiatalokat és minden hívőt.
Ezek a gondolatok, az Ünnepeltek itt ma Szűz Mária tiszteletében szépen összekapcsolódnak. Minden jelen nehézség és gond ellenére bizakodva a keresztény jövőben Boldog Özséb szavaival zárom mondandómat és adom át az önkormányzatunk ajándékát tiszteletünket kifejezve:
„Mikor a nagy fekete fellegek gyülekeznek az ország felett, Szűzanya irgalma és a pálosok imája mindig megmenti a nemzetet.”

Ezt követően a szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek folytatta. Majd körmenet következett és a Szent II. János Pál pápa Szent ereklyéjének koszorúzása történt meg.


Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves hívőnek, az önkormányzat dolgozóinak, a konyha dolgozóinak, a képviselőknek, valamint a település lakosainak, hogy részt vett a szentmisén és a körmeneten!

 


 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem