Harang átvétele - A tanyasi iskola felújítása

2020.06.02.

Szegedi úti tanyasi iskola felújítása megkezdődött, a harang ott kerül elhelyezésre

 

Kápolnát és kiállítótermeket alakít ki a közel százéves tanyasi iskolában a petőfiszállási önkormányzat. A fejlesztés több célt szolgál: az épület megmentésén túl a falu látnivalóit szeretnék népszerűsíteni. A település tizenegy tanyai iskolája közül csak öt maradt meg. Ezek közül a legöregebb a szegedi úti iskola, amely az 1900-as évek elején épült. Bár az építés pontos dátumát nem tudják, de az épület megmentését mindenképp fontosnak tartja az önkormányzat.

A közel­múltban dr. Bábel Balázs, a Kalocsa–Kecskeméti főegyházmegye érseke, illetve a pálos plébánia támogatásával megvásárolták az épületet, melynek felújítását már el is kezdték – tájékoztatta szerkesztőségünket Szász János polgármester. Elmondta azt is, hogy az öreg iskolaépületben szeretnének kialakítani egy olyan turisztikai bemutatótermet, amely a Péteri-tó, illetve a szentkúti kegyhely történetével, értékeivel ismerteti meg a látogatókat. A másik kiállítóteremben pedig a helyi kézművesek, népművészek munkáit mutatják be. Mindezek mellett egy kápolnát is kialakítanak az egykori iskolában – részletezte a településvezető.

Megvan már a kápolna harangja, amit 1929-ben Slezák László harangöntő készített. A felszentelt harang éveken át a félegyházi tanyavilágban élőket hívta szentmisére a bugaci gazdakör kápolnájába. Mivel később oda új harangot öntettek, így ez a kis harang használaton kívül maradt és most a félegyházi Szent István-templom plébánosának, Hajagos Gyulának a közbenjárásával került Petőfi­szállásra. 2020. május 17-én ünnepi szentmise keretében Tóth Istvántól, a gazdakör kápolnájának gondnokától vette át a petőfiszállási képviselő-testület a harangot, amit jelenleg a fehér barátok a szentkúti kegyhelyen őriznek addig, amíg el nem készül az egykori iskola kápolnája.

A harangláb már készen áll – sorolta a polgármester. Azt is elmondta, hogy az egykori tanyai iskola megvásárlását az is indokolta, hogy nagyon jó helyen van. A forgalmas főút, illetve a faluba vezető út kereszteződésében található. Így abban bíznak, hogy sokan megállnak majd megnézni a kiállításokat, melyek arra ösztönzik a látogatókat, hogy a faluba is betérjenek és élőben is megnézzék a Péteri-tó csodálatos madárvilágát, a kegyhelyet, vagy éppen a helyi kézműveseket – hangsúlyozta Szász János.

Forrás: BAON Cikk: Vajda Piroska

Képek: Nagy Péter

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem