Emlékezés

 Emlékezés

2021. november 3-án 16 órai kezdettel emlékeztünk iskolánk volt pedagógusára, igazgatójára Hajagos-Tóthné Szász Magdolnára, aki 10 évvel ezelőtt, 2011. november 3-án hunyt el 44 évesen.
Magdi 1985 szeptemberétől nagyon fiatalon kezdett dolgozni intézményünkben magyartanárként. 1999 júliusától kapta meg igazgatói kinevezését az iskola, majd az óvoda irányítására is. Ezen tevékenységének 2011 őszén hirtelen bekövetkezett halála vetett véget.
Ennek már 10 éve. 10 év nagy idő egy ember életében, de igen rövid az emberiség léptékében mérve. Ezalatt a rövid idő alatt is radikális változások történtek iskolánk mindennapjaiban: fenntartóváltás több alkalommal, tantervek módosítása, a tantestület összetételének változása. Ma csak 9 olyan kollégánk van, aki Magdival együtt dolgozott. A diákok már mind elballagtak, akik ismerték őt, akiket oly szeretettel nevelt, tanított. Néhány tanítványból azóta kolléga lett. Már új generációk ülnek az iskolapadokban. Sokat változott a tanítás módszertana, megéltük és megéljük az online tanítás folyamatát, a digitális világot. A sok-sok változás közben azonban vannak állandó értékeink, melyeket Magdi is képviselt, melyeket ma itt dolgozóként mi is igyekszünk tovább vinni. Ilyen a gyermekek szeretete, a nevelésbe vetett hitünk, melyet pedagógiai programunk is tartalmaz.

„A nevelő munkája az olyan kertészéhez hasonlatos, aki különféle növényeket ápol. Az egyik növény a tűző napsugarat kedveli, a másik a hűvös árnyékot; az egyik a patakpartot, a másik a kopár hegycsúcsot. Ez homokos talajon nő a legjobban, az kövér agyagban. Valamennyit a neki megfelelő módon kell ápolni, különben sohasem fejlődnek ki teljesen.”

(Abdu’l Bahá)

Időtálló érték a segítségnyújtás és a nyitottság is. Több százszor hallottuk, míg itt volt közöttünk, ahogy felvette a csörgő telefont „H. Tóthné vagyok. Miben segíthetek?” Ez a segítségnyújtás jellemezte pedagógusi és vezetői munkáját is. Mi is próbálunk eszerint dolgozni.
Nagy lelkesedéssel és tenni akarással dolgozott az iskola megmaradásáért és fejlesztéséért, és ezáltal Petőfiszállás fejlődéséért is. Ezt is örökül hagyta nekünk, a mi mindennapjainkat is áthatja ez a feladattudat.
Oktató-nevelő munkájának általa legjobban szeretett része az iskolai színjátszókör vezetése volt. A darabokat szerette ő maga írni vagy átírni. Igyekezett ezeket a szerepeket az itt lévő gyerekek egyéniségéhez igazítani. Leginkább mesejátékokat vagy humorral átitatott történeteket vittek színre. ….Nagy lendülettel megérkezik kis elektromos biciklijén, vállán van bordó nagy kendője, kezében legalább két nagy fekete táska, melyben az iskolai, tanórai dolgait hordozta, cipelte. Csilingelő hangjával hangosan köszönt mindannyiunkat, vidámságot és jókedvet hozva magával… Ez azóta is hiányzik nekünk.
Mi, a kollégái ezt a jókedvű, tettre kész, segíteni akaró Magdit őrizzük a szívünkben.

„Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
(Kosztolányi Dezső)