Ballagás 2021.

2021.06.22.

 Kedves Ballagó Diákok!


„Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni.” (Hérakleitosz)


Életetek újabb szakaszához érkeztek azzal, hogy befejezitek az általános iskolai tanulmányaitokat. Az út azonban még hosszú, amit meg kell tennetek, ahhoz, hogy elérjétek az igazi felnőttkort.


Ez az út nehézségek, döntések, felelősség, kitartás, tapasztalás szegélyköveivel van kirakva. Ne feledjétek: a jövő abból épül fel, amit ma megálmodunk, megtervezünk, megteszünk! Nézzetek bátran, ugyanakkor kellő felelősséggel a jövő felé! Ma még nem tudjuk, mit rejt a holnap. Ilyen pillanatokban szokott az ember visszagondolni a múltra és előnézni a jövőbe.


Furcsa és különös belegondolni abba, hogy az a 8 év, amit az iskola falai között töltöttetek, ma véget ér.
Minden teremhez, tanár nénihez, tanár bácsihoz, diáktársakhoz egy-egy emlék fűződik, így az itt töltött évek összekötnek bennünket.
Annyi minden történt a nyolc év alatt: jó felidézni az első napokat, amikor kicsi elsősként álltatok a tanévnyitón, várva, hogy az iskolai nyakkendőt megkapjátok az akkori nyolcadikosoktól. Ismerkedtetek az abc betűivel, a számolás, írás rejtelmeivel, majd a további évek során sok-sok újabb ismeretet kaptatok a felső tagozaton. Kirándulások szép emlékei, versenyek, felelések, dolgozatok izgalmai juthatnak most eszetekbe.


Egy- két személyes dolog is felvillan, most ahogy végig nézek rajtatok. Mennyi mindet tanultunk együtt. Irodalomórák, versek, vélemények, viták, készülés a felvételire, filmek, zenék, beszélgetés az életről és időnként a nagy hallgatások is.


Az utóbbi két évben sok érdekes tapasztalatot hozott számunkra a digitális oktatás is, mellyel így, vagy úgy de azért közösen megküzdöttünk. Időnként Ti is, Mi is, sőt bizonyára a szülők is nagy kihívásnak érezhették ezt a feladatot. A kitartó szorgalom (akinek volt) itt is meghozta gyümölcsét.
Az eltöltött évek alatt sok minden változott, van azonban ami állandó maradt.


Ilyen a gondoskodás és az aggodalom, amit a jövőtök iránt érzünk. A felelősségérzet, amellyel dolgoztunk értetek. Kollégáimmal együtt örültünk minden sikereteknek, apró örömötöknek, átéreztük a kudarc okozta fájdalmat, bánatot. Tudnotok kell, ha haragudtunk is rátok az elkövetett csínytevések, kihágások miatt akkor az értetek volt és nem ellenetek! Őrizzétek meg beszélgetéseink tanulságait.


Bízunk bennetek, hogy választott iskolátokban helyt álltok, és remélhetőleg sok jót hallunk még felőletek. A szárnybontogatás újabb állomása lesz a középiskola. Kívánom, hogy legyen benne örömötök. Találjatok jó barátokra, jó közösségre és jó tanárokra.


Kedves Fiatalok!


Mondjunk köszönetet közösen azoknak is, aki segítettek, biztattak, bátorítottak benneteket az elmúlt évek során. Elsősorban szüleitekre, családotokra valamint támogatóinkra gondolok.


Sokat gondolkodtam azon, hogy mit mondhatnék nektek búcsúzóul.

Kalkuttai Teréz anya gondolatait fogadjátok el tőlem útravalóként:


„…Az élet szépség – csodáld meg,
Az élet boldogság – ízleld meg,
Az élet álom – tedd valósággá,
az élet kihívás – fogadd el,
az élet kötelesség – teljesítsd,
az élet játék – játszd,
az élet küzdelem – harcold meg,
az élet jutalom – érdemeld ki,
az élet élet – éljed!”


Mindenkinek szívből kívánom, hogy élete teljes, sikeres és boldog legyen!

Jó utat kívánok nektek!

 

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem